- Magyar
- English
- Русский
69. szám - Nitya-seva Hírlevél
Január, Február, Március 2023.
Kedves Bhakták!
Kérlek, fogadjátok alázatos hódolatomat! Minden dicsőséget Srila Prabhupadának! Jaya Radha-Syama!
A tavasz mindenhol gyönyörű, de Új-Vraja-dhamában a leggyönyörűbb, hiszen itt mindent Radha-Syama földöntúli szépsége és üdesége hat át. A lelki világbeli Vrindavanában minden évszak egyszerre van jelen, hogy Krisna és társai örömét szolgálják. Új-Vraja-dhama lelki szempontból nem különbözik ettől az isteni hajléktól, ám mivel az anyagi világon belül –Magyarországon – található, az életmódunkat és a Radha-Syamának végzett szolgálatainkat is az itteni feltételekhez kell igazítanunk. A magyar időjárás évente egy betakarítást tesz lehetővé, így a hagyományos mezőgazdasági életritmus alapján tavasztól őszig kell megtermelnünk az egész télire való élelmiszert.
Ahogy azonban Radha-Syama is egyre jobban és jobban megnyilvánítják örök lakhelyüket, s ahogy a bhakták is egyre hozzáértőbben végzik a szolgálataikat, a lelki világ tulajdonságai is mindinkább megmutatkoznak a dhamában.
Egy gyakorlati példája ennek az a fejlemény, hogy a tavalyi évvel kezdődően Balamodaka Dasa főkertész vezetésével szintet lépett a téli zöldségtermesztés. Három hatalmas, duplafalú, légszigeteléses fóliasátor épült a gurukula alatti völgyben, amely teljesen környezettudatos módszerekkel teszi lehetővé, hogy télen is számtalan finomságot tudjunk termelni az Isteni Párnak. Idén télen kiváló termésünk volt répából, retekből, rukkolából, mustárzöldekből, pakcsojból, leveles kelből, korianderzöldből, petrezselyemből és céklából. Sőt, a spenótból olyan sok termett, hogy még a budapesti templom bhaktái is részesülhettek az Új-Vaja-dhama cintamani-porából nőtt isteni kegyben!
A teljes önellátás azonban nem csak azt jelenti, hogy magunk termeljük az élelmiszert. Srila Prabhupada arra utasította követőit: „Készítsétek el a saját ruháitokat!”
Ezen utasítás megvalósítása érdekében kezdte el 2020-ban Premamoya Dasa és felesége, Vrindavani Devi Dasi a Syama Handmade kézműves műhelyt. Ezt a tevékenységet sokéves kutatómunka előzte meg, lévén egy már-már kihalóban lévő mesterségről szó. A műhelyben a bhakták kreatívan ötvözik a hagyományos magyar módszereket az ősi indiaiakkal, ráadásul minden munkafázist maguk végeznek a mag elvetésétől a kész ruhadarabig! Különböző fonalakkal dolgoznak – lennel, kenderrel, pamuttal, selyemmel és gyapjúval –, amelyeket kézi szövőszékkel varázsolnak csodálatos dhótikká, kurtákká, szárikká és csadarokká. Ezenkívül készítenek nyomódúccal mintázott szárikat, kézzel hímzett japazsákokat, sőt, elkezdtek murti-ruhákat is csinálni. Az itt szolgáló bhakták temérdek fáradozásának talán legnagyobb jutalma az az elégedett mosoly volt, mely Sri-Sri Dayal-Nitai–Vijaya-Gauranga lótuszarcán ragyogott fel Rama-navami estéjén, amikor az első Syama Handmade által készített ruhájukban először ajándékoztak meg minket a darsanájukkal!
Jelen hírlevelünkben ismét szeretnénk veletek megosztani egy újabb kedves támogatónk történetét. Loós Éva – gyakorló keresztényként – tavaly áprilisban látogatott el először Krisna-völgybe egy spirituális elvonulásra. Az életét gyermekkora óta az Istenhez fűződő kapcsolat határozta meg. Ennek ellenére vallásának gyakorlását egy örökös, a kereszténység keretein belül körülírhatatlan, ismeretlen hiányérzet kísérte. Az Úr – végtelen kegyéből – úgy alakította Éva sorsát, hogy egy napon útnak indult, hogy megkeresse ennek az ismeretlen hiánynak a forrását. Az utcán szolgálatot végző bhakták önzetlen kedvességének és az internetes hirdetéseknek hála az Úr kinyitotta kapuját előtte. A háromnapos elvonulás alatt Krisna-völgy lelki atmoszférája és Radha-Syama isteni jelenléte mélyen megérintette. Hazatért. Az elvonulást Atula Krisna Dasa vezette, aki bölcsességével, lelki tisztaságával, kedvességével nagy hatást gyakorolt Évára. Évát gondos kezekbe, Rukmini Devi Dasi folyamatos, lankadatlan lelki vezetésére bízta Budapesten. Mindennek köszönhetően Éva az elvonulás óta elkötelezetten gyakorolja a Krisna-tudatot, Sri-Sri Dayal-Nitai–Vijaya-Gauranga templomát rendszeresen látogatja, valamint ma már részese lehet mindannak az áldásnak, amit Gaura Krisna Dasától kaphat az általa vezetett tanácsadói csoport tagjaként.
Olyan menedékre és otthonra talált Éva Krisna lótuszlábainál és a bhakták társaságában, hogy úgy érzi, mindezt talán soha nem tudná kellőképpen meghálálni. Így úgy döntött, hogy közvetlen szolgálatot szeretne végezni Radha-Syamának és Gaura-Nitainak egy nap örökös támogatójaként.
Végezetül pedig emlékeztetni szeretnénk titeket, hogy május 6-án ünnepeljük az Úr Nrisimhadeva megjelenését, s másnap, május 7-én Sivarama Swami Maharaja megjelenési napját Új-Vraja-dhamában. Sok színes programmal készülünk, s nagyon várunk mindannyiótokat!
A Nitya-seva csoport nevében, szolgátok:
Syamajiu Dasi
2023. április 13.