22. szám - Nitya-seva Hírlevél

 2017. július

 Kedves Bhakták!

Idén is július harmadik hétvégéjén tartottuk a Krisna-völgyi Búcsút, melynek három napja során Radha-Syama közel 7000 vendéget fogadott. Ez a fesztivál mindig komoly összefogás a magyar yatra bhaktái részéről, hiszen óriási erőfeszítést igényel, hogy ilyen sok embernek bemutassuk a Krisna-tudatos élet minden askpektusát, hogy megetessük őket prasadammal, s hogy elégedetté tegyük őket, mielőtt elindulnak hazafelé. Nagy öröm volt ismét együtt szolgálni az Isteni Párt minden kedves bhaktával, aki részt vett ebben a nagy prédikálásban.

Kis Radha-Syama júliusban újra elkezdett Nitya-seva programokra járni. Legutóbb Budapestre kaptak meghívást Tulasi Krisna mataji szervezésében, akinek az életében már szinte hagyománnyá vált, hogy minden évben legalább egyszer programot szervez, melyen az Urak is részt vesznek. A bhakták nagy szeretettel és odaadással fogadták Őket, s a sok bhajana mellett még egy színdarabra és egy táncra is sor került az Urak örömére. Majd Asta Sakhi mataji és Mohana prabhu beszéltek arról, hogyan vehetünk részt gyakorló bhaktákként Radha-Syama és Gaura-Nitai jelenleg is zajló kedvteléseiben.

Kis Radha-Syama a továbbiakban is várja a meghívásaitokat. Kedves csoportban fizető bhakták, tanácsadói csoportok résztvevői, sejtek és baráti körök tagjai! Ha szeretnétek vendégül látni Őket, s Ti is kíváncsiak vagytok rá, miért a Nitya-seva projektben való részvétel az egyik legjobb módja annak, hogy részt vegyen mindenki azokban a bizonyos kedvtelésekben, írjatok bátran!

Július hónapban egy új teljes Nitya-seva befizetés érkezett: egy kedves Budapest közelében élő bhakta kezdett el egy teljes befizetést részletekben és két új csoport alakult, hogy négy év alatt együtt gyűjtsenek össze egy-egy Nitya-sevát.

Itt Krisna-völgyben pedig komoly versengés kezdődött a helyi kisgyerekek között, hogy ki tud előbb összegyűjteni egy Nitya-seva támogatást. Nagyon lelkesen vesznek részt ebben a kedvtelésben. A kis Jiváról már írtunk korábban, aki a fesztiválokra érkező vendégektől kezdett adományokat kérni, s most a kis Syama is becsatlakozott az adománygyűjtők körébe, bár ő más módszerrel. Leszedte az udvarukban álló fájukról az éppen érő szilvát, és eladta a Krisna-völgybe látogató vendégeknek, az összegből pedig ő is elkezdett egy Nitya-sevát szponzorálni. Azon még gondolkodik, mihez kezd majd, amikor éppen nincs gyümölcsszezon, de mivel a vágy ott van a szívében, Radha-Syama biztosan megnyilvánítja neki a legjobb módot arra, honnan teremtse elő a többi adományt is. Hiszen ahogy az angol mondás is tartja: Csak akarni kell! (Where there is a will, there is a way!)

Augusztus hónapban elég sok nap foglalt Nitya-seva szempontból, de azért akad még pár szabad nap, amikből lehet csemegézni:
 
augusztus 2., 6., 8‒11., 17‒20., valamint 23., 25. és 28. még választható!
 
Idén Janmastami és Radhastami ünnepe is augusztusra esik: szeretettel várunk mindannyiótokat, hogy együtt ünnepelhessük meg Syamasundara, Srila Prabhupada és Srimati Radharani megjelenési napját!

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu dasi

Ui: Ahogyan az előző számban említettük, a Bhakta Sangán kitöltött kérdőívek kérdéseire itt olvashatjátok el a válaszokat. Az Urak imádatának minden aspektusát próbáltuk érinteni, hiszen mind a zöldség- és virágtermelés, mind a tehenekről és a murtik személyes szolgáiról (a pujarikról) való gondoskodás része az Urak szolgálatának, s így a Nitya-seva projektnek is. Mindezekről részletesebben a Nitya-seva brosúrában is tájékozódhattok!

Letölthető anyagok