11. szám - Nitya-seva hírlevél

2016. augusztus - 11. szám

Az Úr Balaráma megjelenési napját idén parikramával ünnepeltük Új Vraja-dhámában. A bhakták elkísérték az ökrösszekéren utazó Úr Balaramát kedvteléseinek helyszínére, ahol bhajanával dicsőítették Őt, valamit az ott zajló liláiról meséltek. Eközben földbe vájt tűzhelyeken helyi terményekből készültek a felajánlások az ünnepelt örömére, s a főzésben ezúttal nemcsak puja-tiszta brahmanák, hanem a közösség minden más, lelkes tagja is részt vehetett. Az utolsó ételfelajánlás után színes, vraja-i virágok szirmaiból álló puspanjali zárta az ünnepséget.

Augusztus 25-én pedig Radha-Syamasundara beavatásának huszadik évfordulóját ünnepeltük. E különleges alkalomból virágruhát ajánlottunk az Isteni Párnak, melyet előző nap és éjjel készítettek a bhakták. A ruha, a virágékszerek és a virágkoronák készítésében nem csak a helyi, hanem a Vraja-dhámába érkező vendég bhakták is részt vettek: sok szorgos kéz együttes munkájának eredménye lett a csodálatos felajánlás Radhe-Syamának és társaiknak, Lalitának, Visákhának és Madhumangalának, akik szintén ott szolgálták Őket az oltáron Janmastami napján. Egész nap különleges kirtanok és kathák dicsőítették Radhe-Syamát, Akik nem mindennapi kedvteléseiknek is hódolhattak: hintáztak, csónakáztak, s ezen kívül abhisekát is ajánlottunk Nekik, s óránként kaptak ételfelajánlásokat is. E kedvező alkalommal két új befizető kötelezte el magát Radha-Syama Nitya-seva szolgálata mellett!
 
Másnap, egy szép fesztivállal szerettük volna megköszönni Srila Prabhupadának megjelenési napján, hogy Krisna utasításának engedelmeskedve elindult nyugatra, s elterjesztette a Krisna-tudatot az egész világon. Pár nappal a fesztivál előtt készült el Prabhupada új vyasasanája, melyet Janmastami előtti napon el is tudott foglalni. Vyasa-pujája napján pedig tanítványai meséltek nekünk kedvteléseiről és a Vele való társulásról, mely egyszerre volt nagyon édes és nagyon intenzív, hiszen Srila Prabhupada sokszor komoly meghódolást várt el a bhaktáktól. De mikor ők szívükbe zárták utasításait és megtették a tőlük telhető legtöbb erőfeszítést, akkor a lehetetlen dolgok is hirtelen lehetővé váltak.

Még ki sem pihentük a fesztiválok fáradalmait, mikor kis Radha-Syama újabb Nitya-seva programra kapott meghívást. Ezúttal egy kert partyn vettek részt Budapesten az egyik támogató bhakta otthonában. A bhakták nagy odaadással fogadták Őket és nagyon szépen szervezett, nem mindennapi programot ajánlottak Nekik: Radha-Syamát dicsőítő bhajanokat énekeltek, felolvastak a Krisna könyvből, bharat-natyam előadásokkal szórakoztatták Őket és egy több, mint tíz fogásból álló lakomát is főztek Nekik. Radha-Syama kedvtelései határtalanok, s minél több bhakta vesz részt a szolgálatukban, annál szélesebb körbe és annál változatosabban tudnak kiterjedni. Köszönjük mindannyiótoknak, akik adományaitokkal és szolgálataitokkal hozzájárultok ehhez, s kérjük, vonjatok be minél többeket ebbe a szolgálatba!   

Jaya Radha-Syama!

2016. szeptember 10.

Letölthető anyagok