34. szám - Nitya-seva hírlevél

 2018. július

 Kedves Bhakták!
 
Július 20–22. között tartottuk az idei Búcsú fesztivált, ami a legtöbb látogatót vonzotta eddig Krisna-völgybe. A három nap alatt 8550 vendég érkezett Radha-Syamához: pénteken volt a „bemelegítés” 1200 fővel, de szombaton már 4500-an jöttek! A Búcsú ideje alatt 15 percenként indulnak a vendégvezető bhakták a vendégekkel a templom és az oltár megtekintésére, s ebben az évben nyílt először lehetőségük az embereknek egy Krisna-völgyben élő házaspár otthonába is ellátogatni: Lilasuka prabhu és Brijbasi mataji nyitották meg a házuk ajtaját a vendégek előtt. Körbevezették a hozzájuk betérőket az otthonukban és meséltek nekik az itteni életről. A látogatók körében nagyon népszerű volt ez a lehetőség: hosszú sorokban hömpölyögtek a megadott időpontokban a családlátogatásra. Szintén újdonság volt a szépségsziget – mely főleg a hölgyek és a lányok körében aratott sikert –, ahol száriba öltözhettek, hennát festethettek és az indiai szépség-titkokba nyerhettek bepillantást az érdeklődők.

Természetesen ezek az újdonságok a már előző években megszokott programok mellett zajlottak: az idén is volt védikus esküvő, ami szintén sok embert vonz, hiszen – mivel Magyarországon nincsen indiai közösség – az embereknek egyedül nálunk van alkalmuk indiai esküvőn részt venni. Nagyon különleges élmény, amint a házastársi fogadalmakat követően az emberek az egyik kezüket a szívükre téve, a másikat pedig a magasba tartva háromszor elmondják a maha-mantrát, s ezzel áldják meg az ifjú párt, hogy sikeresek legyenek az előttük álló családos élet hosszú útján. A valóságsátorba látogatók kipróbálhatják, milyen krisnásnak lenni: száriba és dhotiba öltözhetnek, megtanulhatnak mantrázni, purit sütni és ételt felajánlani. A mantraösvényen végighaladva japázhatnak egy kört, a bölcsességszigeten a filozófia iránt érdeklődők kaphatnak választ a kérdéseikre, a látványfőzés sátrában pedig élőben tekinthetik meg, hogyan készülnek az indiai ételek.

Röviden összefoglalva: az idei búcsú is csodálatos prédikálás volt! Természetesen mindez nem valósulhatna meg csupán a helyi bhakták erőfeszítése révén, ezért ilyenkor az ország minden tájáról összegyűlnek a bhakták, hogy itt végezzenek szolgálatot ebben a három napban. Komoly lemondásokat vállalnak: a hosszú ideutazás után keményen dolgoznak, hogy Radha-Syama vendégei elégedetten távozzanak. De az esti bhajanák kárpótolják őket a lemondásaikért, s erőt adnak nekik a következő nap fáradalmaihoz. S aki részt vett a búcsú végén, vasárnap este tartott eksztatikus kirtanán, biztosan nem kételkedik abban, hogy Radha-Syama maximálisan elégedett volt a bhakták erőfeszítéseivel és szolgálataival.

Július hónapban két új család kezdett el részletekben Nitya-sevát fizetni és egy kedves bhakta-barát egyszerre két Nitya-seva szponzorálását is vállalta. Sőt, azt ígérte, ha anyagi lehetőségei engedik, további két napot is támogatni fog. Ezzel ő a lenne a harmadik ilyen komoly Nitya-seva támogató: Őszentsége Sivarama Swami Maharaja volt az első, aki négy Nitya-sevát szponzorált, s egy kedves budapesti család szintén négy napot foglalt, melyből egy nap támogatását már befejezték, a másik hármat pedig részletekben, egymással párhuzamosan folytatják.

A három napot szponzorálók körében egyelőre három család van, két napot pedig már többen támogattak. Hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik egy vagy több napi imádat költségeinek fedezését vállalták Radha-Syama és Gaura-Nitai örömére, s mindannyiótoknak, akik adományaitokkal segítitek a Nitya-seva alap feltöltését. Várjuk a további lelkes jelentkezőket a többi szabad nap kiválasztására, s ha valaki szeretne esetleg még négynél is több napi imádatot szponzorálni, egyelőre van még rá lehetőség!

Amint tudjátok, a Nitya-seva naptárat az alábbi linken lévő oldalon találjátok: http://navavrajadhama.hu/hu/nitya-seva-naptar, a hírlevelek aktuális számaiban pedig szokásunkhoz híven a következő havi szabad dátumokat közöljük. Íme az agusztusi szabadon választható napok listája:
 
4., 6., 7., 10., 11., 13., 16., 17., 18., 19., 20., 23., 28. és 29.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu dasi

2018. augusztus 11., Új Vraja-dhama

Letölthető anyagok