33. szám - Nitya-seva Hírlevél

 2018. június

 Kedves Bhakták!
 
 Június egyik legkiemelkedőbb eseménye Őszentsége Lokanath Swami Maharaja látogatása volt Krisna-völgyben. Maharaja kilenc évvel ezelőtt járt itt legutóbb, s amikor az idén újra ellátogatott hozzánk, abban a szerencsében részesültünk, hogy két napig Új-Vraja-dhama szent helyeit látogathattuk meg vele. A kirtanák és a kathák nektáriak voltak… Első nap Govardhana Lál kíséretében jártuk a szent helyeket, de a második napon annyira elromlott az idő, hogy nem tudtunk kimenni a kedvtelések helyszíneire, hanem Radha-Syamával együtt a templomszobában hallgathattuk Maharaja nektári elbeszéléseit.

Pár nappal ezután a Budapesti Templomban az éves Bhakta Sanga fesztiválra került sor, melynek egyik fő témája az volt, hogy Krisna-völgy idén 25 éves! Így van, a bhakták 25 éve találták meg Radha-Syama kegyéből ezt a földterületet, s kezdték el építeni a templomukat. A kezdeti időkben itt élő bhakták nagyon komoly lemondásokat vállaltak Radha-Syamasundara szolgálatában, s odaadó fáradozásaikkal Srila Prabhupada és Őszentsége Sivarama Swami Maharaja vágyát igyekeztek beteljesíteni. Önzetlen szolgálatuknak köszönhetjük azt a csodát, ami ma Radha-Syama birodalma!

A budapesti program óta hétfő esténként itt Krisna-völgyben is tartunk hasonló visszaemlékezéseket: azok a bhakták beszélnek a régi időkről, akik már akkor is itt végeztek szolgálatot. Különleges öröm azokat a bhaktákat hallgatni, akik a kezdetektől fogva itt szolgálják az Isteni Párt¼ és ugyanilyen különleges öröm nap mint nap együtt szolgálatot végezni velük.

Mindezeken kívül a vendégeinknek is szervezünk egy programsorozatot Krisna-völgy 25. születésnapja alkalmából, melynek a nyitórendezvénye a Virágünnep volt, ami 23-ára, a jóga világnapjára esett. Radha-Syama természetesen az egyik virágos ruhájukban várták a látogatókat, s az oltár is színes virágokkal volt díszítve. A vendégek betekintést nyerhettek a helyi virágtermesztés és -felhasználás részleteibe, sőt, még a lelki világ lakóinak szolgálataiba is, hiszen a változatos programok közt az egyik legkedveltebb az volt, hogy kipróbálhatták, hogyan kell virágfüzéreket és virágékszereket készíteni. Természetesen a jóga kedvelőinek sem kellett csalódottan távozniuk, hiszen a „virágos” programok között bőven találhattak „jógás” programokat is.

És ha már a 25. évfordulónál tartunk: Krisna-völgy 1993-ban, 3 évvel Radha-Syama beavatása előtt kezdett megnyilvánulni, ami a Nitya-seva szempontjából azt jelenti, hogy már csak 3 évünk van arra, hogy összegyűjtsük a hiányzó laksmit magyarországi Istenségeink jövőbeni imádatára, hiszen mint tudjátok, a Nitya-seva projektet Radha-Syama beavatásának 25. évfordulójára, vagyis 2021. Janmastamira szeretnénk befejezni. Amint azt a brosúrában olvashatjátok, a cél: 1 725 000 000 forint, hiszen ekkora összegű befektetés hozamai szükségesek a murtik napi imádatának fedezésére az év 365 napján.

Ebből az összegből eddig 772 millió forint folyt be, amely a célkitűzés 45%-a. Eddig 48 teljes Nitya-seva befizetés érkezett, 60 bhakta vagy bhakta-család kezdett teljes nap támogatásába, az összeg 12%-át a régi befizetések, 40%-át pedig az 1%-ból befolyt adományok teszik ki. A beérkező adományok gyorsan befektetésre kerülnek. Az elmúlt fél évben 5 lakást vásároltunk Budapesten: ebből 3 a 3. kerületben található, 2 pedig a belvárosban (ezek már ki is vannak adva). A Bhakti Fősikola legújabb, belvárosi Jógaterme is Nitya-seva befektetés, Somogyvámoson pedig egy újabb vendégházat nyitottunk, mely 4-5 személy befogadására alkalmas.

Nagyon szépen köszönjük mindannyiótoknak, hogy lehetőségeitek szerint hozzájárultok a kitűzött cél eléréséhez! Amint azt az adatok is mutatják, hosszú út áll még előttünk, úgyhogy továbbra is számítunk az imáitokra és a szolgálataitokra, hogy ez a csodaszép felajánlás megvalósulhasson Radha-Syama 25. születésnapjára!


 
Július hónapban még a következő napok közül válogathattok a Nitya-seva támogatásaitok számára:
 
2., 3., 4., 6., 7., 9., 12., 15., 17., 20., 21., 24., 25., 26. és 30.

A Nitya-seva csoport nevében szolgátok:
Syamajiu dasi

2018. július 15., Új Vraja-dhama

Letölthető anyagok